




Kedves Barátaink!
A több mint három éve tartó háttérmunka, a számos invitálás és találkozó végre meghozta a gyümölcsét. A Debrecen-Nagytemplomi Református gyülekezet, a Budapest Gospel és az Azur Management összefogásával idén novemberben Magyarországon tart dicsőítő estet DARLENE ZSCHECH!
A Hillsong mozgalom emblematikus alakja, megannyi közismert dicsőítő ének szerzője korábban még nem járt hazánkban, ráadásul vele érkezik az ausztrál Hillsong anyagyülekezet csapata is, úgyhogy minden bizonnyal felejthetetlen estének nézünk elébe!
A koncert időpontja: 2011. november 18. péntek, 19 óra
Helyszíne: Debrecen, Főnix csarnok
A rendezvény Istentisztelet jellege miatt a belépőjegyek egységesen csak 3200 Ft-ba kerülnek! Drágább támogatói jegyek vásárlására a későbbiekben lehetőséget biztosítunk.
Mivel mind Darlene, mind a szervezők szeretnék, hogy az est túlmutasson egy hagyományos koncert keretein, ezért az előttünk álló fél évben szeretnék szoros partneri viszonyt kialakítani az érdeklődő gyülekezetekkel. Erre számos lehetőség lesz, de ezúton kérünk, vedd fel velünk a kapcsolatot ha szívesen "mozgósítanád" a közösséged.
Szeretettel,
a szervezők
A szeminárium helyszíne a debreceni REFORMÁTUS NAGYTEMPLOM lesz, részletek a szeminárium menüpont alatt!
A helyszínen megvásárolt jegyek 4000 Ft-ba kerülnek majd! Ezért érdemes előre megvenni a jegyed. A jegyterjesztőink listáját megtalálod a "Jegyterjesztők" menüpont alatt.